1. FEJEZET
VÁLTOZÁS, VAGY MÉGSEM?
Ez a nap is szokványosan indul, kedd van, én épp fésülöm a hajamat az asztalom előtt ülve sminkelni most nincs kedvem és már minden dolgommal elkészültem.
Beágyaztam, reggeliztem, fogat mostam, kaját is csomagoltam, és még át is néztem a törit pedig én már feleltem, de már annyira unatkoztam, hogy nem tudtam mást csinálni. Most pedig itt ülök, és még egyszer megnézem magamat a tükörben indulás előtt. Julia Gray vagyok és egy átlagos 17 éves külsejével rendelkezem, barna szem, barna hullámos haj. A gond talán csak az, hogy egy kicsit magas vagyok, 180 centi és még így is magas sarkút húzok. Nem érdekel ,nem szeretem a laposat.
Ugyanakkor a külső nem minden a belső is fontos, ahogy anya szokta mondani, de nekem minden a belsőm csak nem átlagos ugyanis látom a jövőt. Nem úgy, mint egy nem normális jósnő aki csak valamit mond ami úgyse fog bekövetkezni. Én képekben látom előre, hogy mi fog történni, mint amikor elmegy az áram a tv-n, és egy pillanatra visszajön, csak egy villanás, de abban a villanásban benne van minden. Ez azóta bennem van amióta élek. Már kis koromban eltitkoltam, mert tudtam, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Erről a képességemről senki más nem tud csak Kitty a legjobb barátnőm, akit általános suli első óta ismerek mindent tudunk egymásról, még talán többet is mint kellene. De mivel ő elfogad azzal a ténnyel együtt, hogy tudja meg fogom mondani a következő lépését, ezért imádom. Még egyszer belenézek a tükörbe indulás előtt.
Talán rakhatnék egy kis szájfényt, á minek úgyse akarok tetszeni senkinek. Na jó, most már éppen ideje indulni, ha még Kittyt is fel akarom venni útközben. Gondolom magamban, ugyanis ha nem érek oda hozzájuk 7:25-re akkor elindul egyedül és azt nagyon nem szereti. Ránézek az órára, ami 7:20-at mutat, felkapom a táskámat, a kulcsokat és lefutok a lépcsőn ki az ajtón a forró, párás, napsütésbe. Itt Malibuban mindig ilyen az idő. Hupsz de az ajtót be is kéne csukni. Agnes, azaz anya nincs itthon, ugyanis most új munkahelye van, ahol már reggel 6-kor kezd, és 5-kor már elmegy itthonról.
Már 2 éve egy reklámokat készítő és forgalmazó cégnél dolgozik. Nagyon élvezi elmondása szerint, de én látom rajta hogy csak azért mondja, hogy engem megnyugtasson. Muszáj volt még anno elvállalnia, hiszen akkor nem lett volna miből eltartania minket. Anyu meg Eric, azaz apu elváltak még 4 éves koromban és én anyunál maradtam. Persze sokszor találkozok Erickel, jó a kapcsolatunk. Mikor elváltak azt mondták nekem, hogy rendezniük kellett az életüket és ezt csak úgy tudják megoldani ha egy időre szétválnak, amit az ő esetükben az ÖRÖKRE szóval tudnám leginkább jellemezni.
Szóval Agnest kirúgták a híradósoktól, mivel megint nagy volt a szája. De szerencsére gyorsan talált másik munkát. Anyu érdekes nő becsülöm, amiért egyedül felnevelt engem, de azért meg kell hogy mondjam, vannak kétségeim néha, hogy teljesen normális-e, mivel minden héten másik hobbyja van. Ami nem is lenne gond, ha azok olyanok lennének, mint az olvasás vagy a kötés, horgolás de nem ó nem. Neki jógáznia kell, karatézni, kínai kajákat főzni és had ne kelljen tovább sorolnom. Az egyetlen jó dolog amit hobbyként csinált, az a festés volt. Iszonyatosan szépen tud festeni, de szerinte neki: Ez túl egyszerű és hamar rájött a lényegre még csak meg sem izzadt, és ezért abbahagyta. Az e heti áldozat a HIP-HOP. Én már menekülök otthonról délutánonként Kitty-ékhez.
Miután becsuktam az ajtót magam után, beszállok a kocsimba, ami egy fekete VOLVO. Tavaly kaptam születésnapomra, természetesen ezt is láttam előre, de próbáltam meglepődött képet vágni ami ment is, mert el sem tudtam képzelni, hogy ilyesmit kaphatok anyutól és aputól, közösen ráadásul. Nem mondanám, hogy gazdagok vagyunk, de azt sem hogy szegények, épp annyi van amennyi kell.
Elindulok Kittyékhez mivel tudom, hogy megvárt és nem indult el gyalog a suliba. Csak pár utcával laknak lejjebb a mi házunkhoz képest, így gyorsan oda- érek. Kinnt áll a járda szélén szokás szerint, és nagy vigyor terül szét az arcán, amikor meglát és beszáll a kocsiba. Most a legújabb pasijáról Mikeról fog áradozni, ahogyan reggel előre láttam. Egy társkereső oldalon ismerkedett meg vele, ahogyan az összes eddigi pasijával is. A legújabb áldozat egy végzős, aki magas szőke és kék szemű. Milyen meglepő nem?
- Képzeld tényleg olyan jóképű Eric, mint ahogyan mondtad! – nem is köszön, csak mondja és mondja örömében - Elképesztő hogy milyen élethűen leírtad a szőke haját és a tengerkék szemét! Mintha csak itt állt volna előtted. – mosolyog és csak rázza a fejét.
- Szia neked is! Hát igen én megmondtam, sőt azt is tudtam, hogy most ilyen boldog leszel! – mondom neki és kicsit sem érzek bűntudatot, amiért nem szólok neki, hogy holnap a srác megkéri, hogy járjanak. Hadd legyen meglepetés.
- Tudhattam volna. Néha olyan gonosz tudsz lenni! – néz rám sértődötten miközben kihajtok az utcájukból a suli felé kanyarodva.
- Már az is baj hogy szeretem látni, ahogy örülsz? Amúgy is a jövő jobb, ha rejtve van az emberi szem elől, mert akkor mi értelme lenne reggel felkeni ha úgyis tudod hogy mi fog veled történni aznap – mondom neki kissé nagyobb éllel a hangomban hogy meggyőzzem.
De amint látom nem sikerült, mert amikor rám néz azt mondja:
- És akkor te miért láthatod? – kérdezi kissé szemrehányóan.
Már már meg is ijedek, hogy talán megharagudott rám, de miután elkezd vigyorogni csak ennyit válaszolok.
- Köszönöm! – egymásra nézünk és összemosolygunk, épp amikor befordulok a suli parkolójába.
Leparkolok a szokásos helyemre, kiszállunk a kocsiból és elindulunk a suli bejárata felé ahol már vár minket Peter és Craig. A két legjobb fiú barátunk. A gimiben ismerkedtünk meg és azóta is jó barátok vagyunk. Tudom elég különös, hogy a három legjobb barátom közül kettő fiú de én szeretem őket, mintha csak a tesóim lennének.
Mikor meglátnak minket Peter arcán nagy mosoly terül szét.
- Sziasztok pindúr pandúrok! Mizujs? – kiáltja oda úgy, hogy az egész parkoló tőle zeng. Azóta hív minket így mióta egyszer közös pizsipartynkon megnéztük Cartoon Networkon a rajzfilmet és annyira megtetszett neki, hogy attól kezdve mindig oda kiáltja nekünk reggelente.
- Ne is foglalkozzatok vele, már megint túl sok cukrot evett reggelire! Na Kitty milyen volt a randi? – kérdezi Craig egy kissé haragosan..
Imádom Craiget. Ő az az igazi malibui fiú, aki magas, nádszál vékony. Kék szemek, szőke haj minden lány álma. El se akarom hinni, hogy totálisan bele van zúgva Kittybe de nem meri elmondani, el se tudom képzelni hogy miért! Egy ilyen pasinak tutira nem kell félnie a visszautasító, ráadásul csodás párt alkotnának. Kittynek fekete hosszú haja van és sötét gesztenyebarna szeme, közép magas és vékony de mégis egy leheletnyit duci, épp csak annyira amennyire kell. Persze ő állandóan fogyni akar, de már ezerszer elmondtam neki, hogy nem kell, mert így jól néz ki, de ő persze hajthatatlan ebben is, mint minden másban makacs, akár egy szamár. Például abban is, hogy végre normális pasikkal randizzon ne pedig Interneten megismertekkel. Craig már sokszor próbálkozott vele hogy randira hívja de, valahogy amikor a lényegre akart térni mindig elment a hangja, mint az iskolabálon is szegénynek pont, amikor ki akarta mondani a szót, hogy !!SZERETLEK!! És erre kész vége, a biztosíték kiégett és totális sötétség lett a fejében. Én is próbáltam rajtuk segíteni de inkább hagytam, mert eddig még nem láttam a közös jövőjüket magamban, úgyhogy addig fölösleges erőltetni. Persze Kitty tud a dologról, de nem akarja tudomásul venni.
- Nagyon jó volt talán még lesz belőle valami. – mondja mosolyogva, és majd kiugrik a bőréből.
- Örömmel hallom. – pedig mindenki látja rajta hogy az öröm az most inkább szenvedés nála.
- Én is akkor végre bepasizol kis puszedlim? – kérdezi Peter mert, azt hiszi, hogy megfeledkeztünk róla pedig ez egyszerűen képtelenség, ugyanis ő a suli humor heroldja, és igazán átlagos fiú barna rövid haj, barna szemek épp hogy csak a 190 centijével lóg ki egy kicsit a sorból. Szerencsémre nem szerelmes belém sőt senki a suliból. Még csak az kéne hogy valakinek egy olyan barátnője lenne mint én aki megmondja a pasinak hogy figyelj 28 évesen szülök majd egy fiút és két lányt, te pedig ott fogsz hagyni egy a régi szomszédodért. Úgyhogy nem randizok.
- Lehet, lehet – csicsergi boldogan Kitty, és azt hiheti az ember, hogy mindjárt felszáll és tesz egy kört örömében a suli körül.
- Jó oké de most már ideje bemennünk, ha nem akarunk elkésni az irodalom óráról, amin történetesen máris dogát írunk! – hupsz ezt csak én tudtam és Kitty, főleg, hogy előző órán pont írtunk. De hát én arról nem tehetek, hogy két gyerek mellet nem bírja a tanár, és rajtunk vezeti le.
- Micsoda? – kérdezi a két fiú egyszerre, és olyan képet vágnak hozzá, amit leírni se lehet. Olyan mit a te hülye vagy és a te szent ég nem tanultam semmit keveréke.
- Vagyis hát……. ö ….. izé …… Nem azt mondta múltkor, hogy készüljünk, mert írni fogunk. – mondom és remélem sikerül meggyőznöm őket.
- De hiszen múltok írtunk! – kiáltja Craig.
- Igen, igen hiszen az is tuti egyes lesz nem akarok még egyet! – siránkozza Peter.
- De, de azt mondta írni fogunk, úgyhogy tényleg siessünk be. – próbálja meggyőzni a fiúkat Kitty és gyorsan, elrakja a mobilját. Az SMS háborúnk vége, majd pedig elkezdi terelni őket a termünk felé és most már nem értenek semmit. Még gyorsan hátra pillant a válla fölött, és rám kacsint én vissza vigyorgok.
Nem sokon múlt de megúsztam. Néha nagyon nehéz nem kikotyogni a dolgokat. De eddig sikerült és ezután is mennie kell, mert nem akarok diliházba kerülni. Bemegyünk a terembe és leülünk a helyünkre. Különös módon én egyedül ülök mellettem, van az egyetlen üres hely, de nem baj én akartam így. Jobb, ha a képeken kívül még egy másik ember dumáját nem feltétlenül, muszáj elviselnem. Óra előtt még mindenki kicsit csevelyeg a hármas halál esetről, ami két nappal ezelőtt este történt a belvárosban. Egy 40 éves férfi, a felesége és a gyermekük meghalt de nem tudják hogyan mert nem találtak semmit. Se vért se fegyvert de még sebhelyeket, zúzódásokat se csak a kihűlt testeket és állítólag olyan volt mintha megfagytak volna. Ezt is csak onnan tudom, hogy néztem tegnap este tévét. Furcsa, mert az ilyen dolgokat is előre szoktam látni, mint ahogy láttam hogy a nagypapi három évvel ezelőtt meg fog halni. Lehet hogy valami baj van velem? Amíg ezen godolkoztam Smith tanár úr kiosztotta a lapokat de én észre se vettem. Megállt az asztalom előtt és engem nézett én meg csak bambultam előre.
- Valami gond van Gray kisasszony? Tudom, hogy nem szeret dolgozatot írni, én se szeretek gyerekeket pelenkázni de hát ilyen az élet. Ezt kell szeretnünk igaz? Még ha nem is akarjuk. – egyre feljebb viszi a hangsúlyt, ahogy a mondatok végére ér és elkezd csapkodni a könyvével az asztalomon.
- Megértem a tanár urat de nekem nincsen semmi bajom, csak egy kicsit fáradt vagyok ennyi az egész. – próbálom lenyugtatni ami úgy látszik be is jön mert kifújja a levegőt az orrán, elém tolja a lapot és tovább megy. Kitty hátranéz miután mellette is elment, kérdő arcot vág és húzogatja a vállát, én csak megrázom a fejemet, hogy majd később elmondom.
Elkezdtünk írni, a téma, ahogyan azt már láttam, meg is lepődtem, hogy ezt ilyen tisztán láttam, a biblia elemzése, ami kész röhej mert kilencedikbe tanultuk. De majd valamit kilesek a jövőből, érdekes, mert én meg tudom változtatni a jövőmet, de mások nem tudják a sajátjukat, ha szólok.
De ez most annyira nem is érdekes, mert valamiért ma Gregory igazgató úr bejön az óránkra és nem tudom, hogy miért ilyen még nem fordult velem elő. Na jó csak tegnap este de akár hogy erőlködök, nem látom az okát, hogy miért jön be, azt viszont tudom hogy izgatott lesz ugyanakkor kicsit félni is fog valamitől.
Beadtuk a dolgozatokat és pont, ahogyan láttam csöngetés előtt 5 perccel benyit, és végre megtudom hogy miért jön. Az igazgató egy kicsit nyúlánk, őszes hajú, 50-es éveiben lévő férfi. Most szürke zakót visel a szokásos fekete helyett és az orrán ott ül a szemüvege. Látom az arcán hogy tényleg mintha félne valamitől, de nem tudom mitől. Bejön a terembe és mögötte bejön egy fiú is.
- Fiúk lányok bemutatom az új osztálytársatokat Anthony Sparksot. Most költözött ide a két nővérével Texasból. Fogadjátok nagy szeretettel és legyetek vele megértők, mert eddig egy művészeti szakközépiskolába járt. – a hangja olyan mintha a kivégzésére készülne, mindig el elakad és remeg egyfolytában. Miután elmondta amit akart kirohan a teremből és becsapja maga mögött az ajtót.
- Gyere fiam foglalj helyet ott hátul Gray kisasszony mellett. – mondja a fiúnak Smith tanár úr.
Hátra kíséri ez idő alatt van lehetőségem tanulmányozni Anthonyt. Nagyon magas megvan vagy két méter magas és iszonyatosan sovány, mintha éheztetnék otthon vagy koplalna.
Miközben leül mellém, megfigyelem az arcát. Fekete rövid haj és ha jól látom szürke szemek? Életemben nem láttam még szürke szemet. A bőre meg olyan hófehér hogy még az én hamupipőke fehérségű bőrömet is túlszárnyalja. Pedig azt tényleg nem könnyű itt a napsütötte Malibuban, még ha ő Texasból jött is ott se lehet olyan rossz idő, hogy az ember már úgy nézzen ki mintegy szellem Anthony szinte már átlátszó, ha nem lennének rajta ezek a márkás csilivili converse meg retro cuccok az ember már azt hinné hogy itt sincs csak képzelődik.
- Szia Anthony Sparks vagyok. Te pedig Julia Gray ugye? – kérdezi és közben kis mosoly bujkál a szája sarkában. Istenem életemben nem láttam még ilyen szép mosolyt, és ilyen bársonyosan mély hangot
- Öhm…… i-i-igen – észre se veszem hogy a szám tátva maradt és kapkodom a levegőt. Várjunk csak. – Honnan tudod a nevemet? – csak most esik le hogy az teljes nevemet mondta.
- Csak…… csak belelestem a naplóba beiratkozáskor hirtelen ő se találja a szavakat, mintha zavarban lenne.
Aszta micsoda fehér, tökéletes fogsor. Na elég legyen már, nekem nem lesz pasim az tuti. Tudjuk már mi lesz ha meglátom a jövőnket, főleg ha hozzám és akkor még tisztább lesz a kép és még többet látok, amit nagyon nem szeretek. Bőven elég, hogy a sajátomat és Kitty csetlő- botló pasi hadát elviseljem. De nem láttam hogy kapunk egy új osztálytársat, egyáltalán nem tudom hogy mi fog történni ami nagyon idegesítő érzés, mert már annyira hozzászoktam a képességemhez. (De azért néha utálom is de ez már egy másik történet.) Lehet hogy ki kéne próbálnom vajon ha hozzá érek látok-e valamit. Na ne ez már tényleg nagyon szánalmas és mit mondok neki? Helló, figyelj, megfoghatnám a kezedet egy percre, mert hát az az igazság hogy látom a jövőt és van egy hatalmas vágyam miszerint szeretnék diliházba kerülni. Akkor már inkább felhívom őket én magam és bejelentkezek, de külön ágyas szobát fogok kérni, ez a minimum.
- Min gondolkozol? – a hangjára összerezzenek, és az elkalandozásból visszatérek a jelenbe, rá nézek és amit látok alig akarom elhinni, olyan fájdalmas képet vág mintha valaki verné miközben beszél, mind ezalatt izzadság cseppek jelennek meg a homlokán.
- Öhm… Hát semmin csak remélem hogy jól sikerült a dolgozatom. – és azt is remélem hogy jól hazudok, semmi esetre se fogom elmondania titkomat. SENKINEK! Az maga lenne a katasztrófa.
- Rémesen hazudsz. – mondja vidáman – tudatában vagy annak hogy amióta megszólaltál azóta egyfolytában nevetsz? – a kedves mély hangja mintha simogatna. De igaza van most is mosolygok és totál hülyét csinálok magamból.
- Nem hazudok ez az igazság – és próbálok komoly képet vágni ami valahogy nem nagyon megy. De ő csak kuncog magában ahogy látom és rázza a fejét mintha valami remek viccet hallott volna az előbb. Mikor elegem lesz és úgy döntök végre kiosztom, hirtelen kicsöngetnek és ő kiviharzik a teremből. Mintha ott sem lett volna. Mire magamhoz térek Kitty áll előttem, ölbe tett kézzel és a padlón dobol a lábával.
- Hát te meg hogy nézel ki? Olyan piros vagy mint egy pipacs! – mondja majd elkezd kuncogni és a levegőbe szíveket kezd, rajzolgatni a kezével. Nem is törődöm vele inkább megtapogatom az arcomat hogy mennyire vészes a helyzet azt kell hogy mondja eléggé az. Az arcom mintha lángolna olyan forró, és gondolom annyira piros is. Jesszus!
Kémia lesz, úgyhogy van még időm kimenni a mosdóba Kitty jön mögöttem és egyfolytában kérdezget.
- Jóképű? Ugye milyen jóképű? És tetszik neked? Mit mondott? – azt se hagyja, hogy szóhoz jussak, sarokba szorít a kérdéseivel.
- Igen, jóképű. – dehogyis miket beszélek – Vagyis szerintem egyáltalán nem az. A tiéd, lehet, ha akarod. – mondom és közben egy kis hideg vizet fröcskölök az arcomra.
- Tényleg? Akkor miért lett az arcod olyan mint egy paradicsom? – von kérdőre, ezalatt én ellenőrzöm a tükörben, hogy mennyire piros még az arcom. Hmm most már tűrhető.
- Csak melegem volt. Tudod hogy nem bírom a napot meg a meleget. – most a nap allergiámra céloztam. Ha erős napsütés éri a bőrömet akkor vörös kiütések lesznek rajta és nagyon viszketni kezd.
- Nem értelek téged. Idejön egy fiú aki úgy néz ki mintha most lépett volna ki egy divat magazin címlapjáról. És téged ez nem érdekel? – hitetlenkedik és kérdőn néz rám.
- Nem, nem érdekel. Komolyan . És kérlek zárjuk le ezt a témát, mert becsöngettek. – miközben kijövünk a mosdóból és a terem felé megyünk a vállam fölött beszélek hozzá.
- Egyébként is mi van Mikeal? – kérdezem tőle remélve hogy így végre magához tér és befejezi társkereső pályafutását. - Nem ő most álmaid pasija ?
- De igen. De Anthonyért dobom ha kell. – mondja nagy vigyorral az arcán.
- Micsoda kis kétszínű boszorka. – rázom a fejemet miközben ő nevet, mikor oda érünk a teremhez.
Bemegyünk, és meglepődötten látom hogy a tanár már bent van de nem is ez az amin annyira meglepődök. Ami igazán meglep az a mellett lévő üres hely, és ami még érdekesebb, az hogy egész nap az is marad, sőt egész héten. Nem értem, lehet, hogy valami rosszat mondtam? Vagy pedig ennyire látszott rajtam, mennyire jóképű és ettől hogy elállt a lélegzetem. Igazság szerint semmit sem mondtam. Na jó csak egy ici-picit hazudtam. De hogy észre vette! És ezért haragudott meg rám? Mert hazudtam? Nem tudom, lehet, hogy elefántot csinálok a bolhából, és csak beleképzelem a dolgokat. Lehet, hogy már megbolondultam. Amióta elment állandóan ezen gondolkozom, de hát mit foglalkozom vele, lehet hogy csak nem tetszett neki a suli és visszament Texasba.
Péntek délután, épp amikor már elfelejteném az egész dolgot Agnes otthon rákérdez.
- mi újság pasi téren? – kérdezés közben meresztgeti a szemét. Mert minden vágya, hogy legyen végre egy pasim. Elege van belőle, hogy Kittyvel, Peterrel és Craiggel lógok állandóan. Már arra is rákérdezett, hogy mi lenne ha az egyik fiúval összejönnék. De én megmondtam neki, hogy ők csak barátok és nekem ez bőven elég néha már sok is. Ráadásul ahogy azt kilestem a jövőből nem én leszek álmaik választottja. Hála az égnek!
- Nincsen semmi. Tökéletesen megvagyok nélkülük. – már megint vigyorgok tuti hogy észre fogja venni. Agnes mindig kiszúrja ha hazudok. Akárcsak Anthony. Na ne már megint rá gondolok ki kell vernem őt a fejemből egyszer és mindenkorra.
- Persze, persze- int a kezével, hogy felőle nyugodtan hazudhatok ő nem hiszi el – Szóval hogy hívják? Helyes? Magasabb nálad? Okos? Ugye okos? – a hangja olyan boldog hogy végre bepasiztam. PEDIG NEM IS! De neki aztán mondhatja az ember, mert amit ő egyszer a fejébe vesz… Legyen elég annyi, hogy makacs, mint egy szamár.
- Fejezd már be! – ez lehet, hogy egy kicsit erős volt tőlem. Agnes mégiscsak az anyukám. És amikor látom a meglepődöttséget az arcán, megbánom, amit mondtam – Bocsánat, nagyon sajnálom, csak már Kitty is ezzel nyaggatott egész héten. – előveszem a legmegbánóbb arcomat és belenézek a szemébe amiben fájdalom bujkál.
- Értem én. Tehát nem akarod anyádat beavatni az életed fontos eseményeibe – olyan szomorú a hangja mint még soha – De azért szóljál majd, hogy hányra mennyek az esküvődre jó? – sarkon fordul és egyedül hagy a nappaliban.
- Anyu várj már. – utána megyek a konyhába, ahol már el is kezdett mosogatni mindig ezt csinálja, ha ideges – Te is nagyon jól tudod, hogy nem úgy gondoltam. – miközben beszélek az arcát figyelem. Hol dühös, vidám vagy épp szomorú. De ahogyan látom mát ő se tudja, hogy haragudjon-e még rám vagy inkább megbocsásson.
- Mondjál már valamit, mert megőrjít a hallgatásod – mosolygok, mert tudom, hogy mindjárt ő is elkezd vigyorogni. Úgyse bírja ki
- Nagyon jól tudod, hogy nem tudok rád haragudni – elzárja a vizet, megtörli a kezét, majd széttárja, hogy megszeretgessen. Oda bújok, és máris látom a jövőjét. Nemsokára egy nagy reklámon fognak dolgozni a L’oreal-nak. És mivel nagyon jól fog sikerül fizetésemelést kap Agnes.
- Jövő héten valami nagyon jó fog történni. – visszanézek a szemébe, amiben most értetlenség csillog – Hidd el érzem. Tudod, hogy a rossz boszik az ilyesmit megérzik. – mindig ezzel ugratom, azt hiszi, hogy mi valami boszorkányok vagyunk, mert állandóan csak a bajt vonzzuk. Van benne valami és nem is jár olyan messze az igazságtól.
- Velünk? Jó dolog? Beteg vagy? – elkezd édesen kacarászni, de mikor meglátja a kissé sértődött arcomat, azt mondja – Jó rendben, majd meglátjuk. – kibontakozom az öleléséből, ő befejezi a mosogatást én addig elmegyek tévét nézni meg Kittyvel dumálni msn-en. De mivel eléggé elfáradtam, aznap korán lefeküdtem aludni…
Másnapra megbeszéltük hogy elmegyünk négyesben megnézni valami horrorfilmet Peteréknél, de én reggel lemondtam, mert nem éreztem jól magam. Belázasodtam, és holdsápadt vagyok. Éjjelre nyitva maradt az ablakom és lehet, sőt biztos, hogy megfáztam. Pedig úgy emlékszem, hogy lefekvés előtt becsuktam. Az is lehet hogy csak behajtottam, de ez most nem is érdekes. Majd a hétvégén kipihenem magam, úgyse kell tanulnom. Ami annál inkább érdekesebb, hogy ezt már megint nem láttam előre. Pedig még azt is szoktam látni előre, hogy mikor fogok tüsszenteni, nem értem mintha elhagyna a képességem ilyen még sohase fordult elő velem.
